logo

Hírek

2010-08-03

EP-elemzés májusról: hátradőltek a fideszes képviselők

A magyar EP-képviselők májusi teljesítményén igen komolyan éreztette hatását a választások utáni megváltozott politikai helyzet: a fideszes képviselők jóval kevesebbszer szólaltak fel a plenáris üléseken és vettek részt a szakpolitikai munkában, mint korábban - áll a Policy Solutions havi jelentésében.
EP-elemzés májusról: hátradőltek a fideszes képviselők

Hátradőlt az eddig kiemelkedően agilis fideszes EP-képviselők többsége a választási győzelem után, és szakpolitikai munka helyett sokuk inkább a Fidesz kormányzásának szimbolikus intézkedéseihez biztosítottak támogató hátteret. Így a trianoni békeszerződés 90. évfordulójának napján Gál Kinga védnökségével nyitott emlékkiállítást a magyar néppárti csoport, Hankiss Ágnes pedig Gyurcsány Ferenc és felesége otthonát hozta fel emblematikus példaként arra, hogy „a kommunisták által elkövetett rablások és jogsértések orvoslása a mai napig nem történt meg

A szocialisták közül májusban Herczog Edit bizonyult szakpolitika tekintetében a legaktívabbnak. A képviselő asszony a Parlamentben - sőt még a Facebookon is – kampányt indított az egységes, átláthatóbb energiaszámlákért, és véleményezője volt az Ipari és Energiaügyi Bizottság részéről az Unió jövő évi költségvetésének is.

A jobbikos képviselők az áprilisi – és feltételezhetően a választási kampánynak betudható – „eltűnésük” után ismét teljes vehemenciával szólaltak fel az EP plenáris ülésein. Morvai Krisztina és Szegedi Csanád összesen tizenkét alakalommal szólt hozzá a strasbourgi vitákhoz. Az MDF-es Bokros Lajos is visszatért az Európai Parlamentbe, és egyből spórolást javasolt képviselőtársainak. Felszólalásában hangsúlyozta, hogy a kontinensen mindenütt csökken a bürokráciára fordított összeg, ezért Brüsszelben is érdemes volna megfontolni a szakértők díjazásának és a képviselők autó-használatának csökkentését.

Az új magyar parlament felállása elhozta az első két hazatérőt is: a fideszes Schmitt Pál és a jobbikos Balczó Zoltán nemcsak parlamenti képviselőként, de az Országgyűlés vezetőiként – elnökeként és alelnökeként – tértek haza.

A teljes elemzés itt olvasható.
 



Vissza

Magunkról

A Policy Solutions egy budapesti székhelyű politikai elemző és tanácsadó intézet, amely elkötelezett a demokrácia, a szolidaritás, az esélyteremtés, a fenntarthatóság és az európai integráció iránt. Munkánk fókuszában a magyar és az európai uniós politikai folyamatok értelmezése áll. Kiemelt kutatási területeink közé tartozik a demokrácia minőségének vizsgálata, az euroszkepticizmus, a populizmus és a szélsőjobboldal mozgatórugóinak elemzése, valamint a választáskutatás. 

Tovább

Facebook

Kövess minket Facebook-on!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel a Policy Solutions hírlevelére!